Játék vagy valóság?

Hárman vagyunk testvérek. Mindhárman lányok. Amikor kicsik voltunk, gyakran játszottunk boszorkányosat a kertben. Vidéken nőttünk fel, és a kertünk tökéletes “boszorkány tanyának” bizonyult: bozótos bokrok, magas és sűrű lombú fák, bogyók és gyümölcsök…anyukám időnként még azt is megengedte, hogy leszedjünk néhány szálat a gyógynövény-ültetvényéről, ezzel is támogatva a boszorkányok tevékenységét. A kertben állt egy kis faház, amelyben a valóságban csak lomok voltak-de szerintünk egy sárkány lakott benne, akit rendszeresen etetnünk kellett. Kisajátítottunk magunknak egy-egy cirokseprűt, és mindenhova azzal közlekedtünk a ház körül. Apukám még egy kötélpályát is épített, amin végig tudtunk siklani a levegőben, mintha csak valóban seprűn repülnénk. Egy alkalommal csalánteát csináltunk: egy régi rozsdás fazékba vizet töltöttünk, majd rengeteg csalánt szedtünk, és mind beleáztattuk a vízbe. Megvolt a szabálya, hogy mennyi időnként kell megkavarni a tökéletes eredmény érdekében. Az eredmény azonban csak az lett, hogy egy meglehetősen kellemetlen szag kezdett el terjengeni a kertben…így egy idő után kénytelenek voltunk kiönteni a nagy gonddal őrizgetett teánkat.

Ez a történet mostanában gyakran az eszembe jut, mert a testvéreimmel nemrég alapítottunk egy közös céget. Gyógynövények és teák eladásával foglalkozunk, ezért elmondható, hogy hűek maradtunk a régi “boszorkány” önmagunkhoz.

A cégalapítás során nagyon nagy segítségünkre volt a grossoffice.hu weboldala. Ez egy cégalapítással foglalkozó honlap, amelyen szinte mindent megtaláltunk, amire szükségünk volt. Amellett, hogy hasznos tippeket olvashattunk a cégalapítás kezdeteiről és folyamatáról, ügyvéd felkeresésekor is fordulhattunk hozzájuk, valamint megtudtuk, hogy székhelyszolgáltatást is tudnak biztosítani.

A cégalapítás egyik fontos alapfeltétele, hogy rendelkezzen a cég jogszerű székhellyel. A székhelyszolgáltatók feladata ebben az esetben az, hogy üzleti címet bocsássanak a cégek rendelkezésére, a nevüket cégtáblán helyezzék el, beérkező küldeményeiket kezeljék, tárolják. A grossoffice.hu-nál több budapesti és vidéki helyszínen is van lehetőség a székhelyszolgáltatás igénybevételére. Amennyiben az Újlengyelben található irodát választjuk, jól járunk, mert a település iparűzési adó mentes. Az összes iroda elérhetőségét, címét, nyitvatartását megnézhetjük a weboldalon. Az árakat szintén megtalálhatjuk, és meggyőződhetünk arról, hogy korrekten és érhetően vannak feltüntetve.

Sokat megtudhatunk a cégalapítás során felmerülő problémákról, a sűrűn elkövetett hibákról, a cégalapítás feltételeiről. Nagyon fontos, hogy ilyenkor, bármennyire is szeretnénk, ne az ügyvéden vagy a könyvelőn spóroljunk. Nagyon sok múlhat egy jó szakember munkáján, és nem biztos, hogy ebben az esetben megéri a legolcsóbbat választani. Arra is figyelni kell, hogy személyes okmányaink érvényesek legyenek. A cégalapítás egyik legfontosabb eseményének részeként be kell mutatnunk ezeket ügyvéd előtt. Amennyiben nem érvényes valamelyik irat, sajnos komoly problémákba ütközhetünk. A cégünk nevének kiválasztása sem egyszerű feladat. Ugyanis az új névnek legalább három karakterrel el kell térnie a már meglévő cégnevektől. Ezt eléggé nehéz ellenőrizni, emiatt az a legjobb, ha igyekszünk hosszú nevet választani – így nagyobb eséllyel fogják elfogadni. A kezdőoldalon egy összehasonlítást is láthatunk. Ez segít annak eldöntésében, hogy a kft vagy a bt alapítása az előnyösebb számunkra.

Ami még nagyon sokat segített nekünk, az a honlaphoz tartozó blog. Ez könnyedén megnyitható a weboldalról, és sok érdekes dolgot olvashatunk rajta. Hasznára válhat egyaránt kezdő cégalapítóknak, vagy tapasztalt cégtulajdonosoknak is. Azok is sokat tanulhatnak belőle, akik egyenlőre nem terveznek cégalapítást, azonban szeretnének tájékozottabbak lenni témában.

Összességében a mi számunkra nagyon hasznos volt ez a weboldal, örülünk hogy rátaláltunk, és szívesen ajánlanánk másoknak is. Akár boszorkányok vagytok, akár nem: cégalapításhoz jól jöhet.