Boszorkánykodás, az alkoholizmust még nem gyógyítja

Van egy kolléganőm, már arra szintre jutottunk vele, hogy olyan megérzései és rálátása van mindenre, mint egy boszorkánynak. Ha ő, valamint előre megmond, és fogadunk vele, akkor szinte mindig ő nyer. Ha csak beszélgetünk valamiről, esélyt latolgatunk, akkor is az ő első gondolata fog beválni. Ami nem mindig jó, mert rendszerint pesszimista a hozzáállása így, nem mindig kérjük ki az ő véleményét. De már néha rá is érez arra, hogy mit fogunk mondani, vagy éppen egyszerre csinálunk valamit. De még ő sem tudta azt megjósolni, ami az apósával fog történni.

Tudták már jól, hogy az apósa régóta szereti az alkoholos italokat, italozgat szinte majdnem minden nap. De, hogy ez mennyire súlyos, illetve mennyi kár érte már a szervezetét nem foglalkoztak vele. A családi költségvetést annyira nem terhelte meg, így hagyták, hogy hódoljon ennek a szenvedélyének minden nap. Nem is számolva azzal, hogy ez egy nagyon súlyos probléma, és semmiképpen sem tekinthető átlagosnak és elfogadhatónak egy család életében. Az alkoholizmus igenis egy súlyos probléma, mely mindenre rányomja a bélyegét. Eddig mindig meg tudta állni a kolléganőm apósa azt, hogy a munkahelyén nem iszik, hogy csak a délutánok, esték telnek italozással, de ez már nincsen így. Kiderült, hogy kirúgták az állásából, miszerint alkoholt fogyasztott a munkahelyén, természetesen munkaidőben. Ez egy nagy érvágás így a családi kasszában, hogy kiesik egy fizetés, és maga a tény is aggasztó, hogy már ilyen szintre jutott az állapota, hogy nem bírja ki munkaidő leteltét sem.

Ezért a család úgy határozott, hogy közösen megkeresik a megoldást, ennek a hatalmas problémának az orvoslására. Így az internetet hívták segítségül, ahol nagy szerencséjükre meg is találták azt az intézményt, amely mindenki igényét kielégíti, és megfelelő segítséget tud nyújtani a kolléganőm apósának. Az alkoholizmus kezelése igenis fontos, erre is szakosodott az a remek intézmény, amelynek a honlapját tanulmányozták, majd időpontot is kértek konzultációra. Erre a remek helyre azért esett a választásuk, mert nagyon otthonos környezetben segítik a gyógyulni kívánókat az intézmény dolgozói. Tehát nincs az a művi, kórházi környezet melyben talán még vissza is vetődhet a páciens állapota, hiszen a fehér nagy fal között igen nehéz túllendülni az elvonási tüneteken.

De ez a remek intézmény, ahol az alkoholizmus kezelése folyik, nem ilyen, hanem ennek teljes mértékben az ellentéte, hiszen egy nagy családi ház, melynek kertje is van, és többed magával gyógyulhat a páciens. Csoportos foglalkozásokkal, majd sétákkal tarkított napok segítik a gyógyulási folyamatot, végig szakemberek kísérik az útját. A szakemberek pedig, akik a alkoholizmus kezelésével foglalkoznak, ők is valamilyen szenvedélybetegségből gyógyultak ki, így náluk hitelesebb személy nem is található, hiszen ők már tudják, hogy mit fog átélni a páciens, valós, náluk bevált tanáccsal élnek, mely megkönnyítheti a gyógyulási folyamatokat. Nem is gondolkodott sokat a kolléganőm és a családja az előzetes konzultációt követően, ezt az intézményt választották az apósa számára, és nagyon nagy reményekkel felvértezve vágta bele ebbe a kalandnak is erős élethelyzetnek, de mindvégig az apósa mellett kiállnak majd. Az intézménytől minden támogatást megkapnak ők is és az apósa is, hiszen egy a céljuk a gyógyultan való távozás. Nagyon örül, hogy egy ilyen remek intézményre talált, ahol kiváló szakemberek dolgoznak.